Üdvözlés
A szerzőről
Publikációk, kritikák
Második kötet ízelítő
Negyedik kötet ízelítő
Hatodik kötet ízelítő
Egy rövid dráma
Egy ballada
Szónokok, az eposz
Költői levelek
Újdonságok, gondolatok
Összes mű
Fórum

Újdonságok, gondolatok

 

Ide megpróbálok minden hónapban valami érdekeset felírni. (Vigyázat, iróniaveszély!)

 

FEBRUÁR, 2010

Ma ünnepelünk, hiszen most egy éve hogy megnyitottuk a honlapot kedves olvasók. Külön köszönet jár azoknak, akik most elsején, hétfő reggel álmos tekintettel, de annál nagyobb spiritusszal rohantak első dologként megszemlélni ezt a nagy pillanatot. Hát igen, azóta fejlődtünk, szépülünk és ehhez ti is nagyban hozzájárultatok. Köszönöm, köszönöm! :)

Újdonság: felraktam egy régi mézes-mázos szerelmes levelet az új, Költői levelek részre! Olvassátok tetszésetek szerint :) Néhány kávéskanál filozófiát is elrejtettem benne, ne riadjatok meg a címétől.

 hegeduscsaba

ÁPRILIS

Április ó április, mért hagytál itt végülis?

Újdonság: Van új költői levél, ha letargikus depresszióba akartok zuhanni :D. Csak vicceltem, egészen jól sikerült benne az allegória, olvassátok bátran! Az előző, romantukus levél nagy sikert aratott, úgy túnik érdemes leveleket írnom :) Észrevételeiteket, gondolataitokat továbbra is várom a fórumra vagy az e-mail címemre!

Legyetek résen :) Tervben van egy hangulatos kis trópusi szigetes novellám feltevése ide, meg az ötödik, hatodik kötetemből is szeretnék ízelítőt mutatni. Végre valahára lennének viszonylag friss versek is fenn.

Felraktam a novellát. Itt legalulról meg lehet szerezni.

Ismét folytatódik az olvasói kérdések megválaszolása. Gábor affelől érdeklődött a minap tőlem például, hogy mi az én nagy célom az életben?
Bár kevés embernek van igazi ,,nagy" célja életében, mégis mint művész/költő, számos elérnivaló lebeg lelki szemeim előtt nap mint nap. Apróbb dolgok gyakran előkerülnek, mint például a kultúra és egy kis vidámság bevitele mások életébe.
A nagy, elérhetetlen egyéni célom talán az, hogy minden irodalmi műfajban alkossak valamit, de ez ugyebár elméletileg képtelenség, mivel rengeteg a vegyes műfaj és a megítélésük is eltérhet. És végülis van drámám regényem, balladám, eposzom, a törzsműfajokból már túlvagyok hálistennek mindenen.
De újra felhozhatom az áhított holnapi teendőket: reggeli, mézillatú gyertya égetése, hajókirándulás, világbéke :)

ha túl erkölcsös életmódot folytatsz, ráadásul nem iszol nem dohányzol, nem drogozol, akkor jutalmul a sarokban egyedül büszke lehetsz magadra

Újdonság: Szemezgettem az ötödik kötetből, az új menüpontba be is raktam őket, verselemzésre fel! :)

 

MÁJUS

Borzasztóan meleg van. Említettem már hogy megsülök?... tikkasztó hőség borult reánk

A fához rohant, elkezdte letépkedni a sárga leveleket, hogy megállítsa a tél eljövetelét.

Itt a tavasznyár s sok ember vidám, boldog, elégedett.

Borzasztóan hideg van. Említettem már hogy megfagyok?... Melegségre vágyom

 

JÚNIUS

Az angol diplomamunkámat James Joyce Ulyssesének moralitásából írtam. Ez az 1000 oldalas ír óriás tényleg olyan, hogy az olvasónak házról házra kell átverekednie magát a győzelemig egy eposzi méretű ütközetben. Az újraolvasás magyarázatokkal már igazi csemege s móka-kacagás.                            Egy hasznos tipp: az első fejezet csupán álca, gyorsan túl kell jutni rajta. Tele van mindenféle mitológiai utalásokkal meg referenciákkal, de a második fejezetre elfárad Joyce s ott már rendes szöveg lesz.

 

JÚLIUS

Ha azt kérdezi szereted-e, válaszold, hogy jobban, mint nem. A mágikus 60%.

A legfontosabb dolog a védekezés.

 hegeduscsaba

AUGUSZTUS

A nyár hasznosan telt, mint mindig. De hát művészi kényszerem folyton alkotni valamit.

Ne legyünk lusták a levelekre néha-néha válaszolni, mégha nem is származik ,,hasznunk" belőle. A haszon szót inkább nem fejteném ki, hisz mindenki tudja.

Mindjárt vége a szezonnak. A szezonnak sosincs vége!

Újdonság: Új képeket raktam ide a szövegbe fentebb. Az egyiken egy hatalmas mocsári teknős látható, aki bizonyára elkóborolt otthonától, mert az országút szélén találtam rá. Egy szép tóhoz vittem, ahol remélem békében úszkálhat.

Újdonság: Minden kötethez raktam fel képeket, megszínesedett a honlap, úgyhogy a régi látogatók is találhatnak új dolgokat.

 

SZEPTEMBER

Újdonság: Feltöltöttem ide egy lélektani novellácskát, ahogy ígértem (1 oldal csupán) Lent, a linkről letölthetitek és olvashatjátok.

Legigazságosabb, ha mindenki a saját maga által hitt túlvilágba vándorol tovább.

Az emberek nem veszik észre, hogy nemtörődömségük másokkal, vagy goromba visszautasításuk másoknak mennyire depresszíven is hat.

Szeretném újra megköszönni a látogatók jelenlétét a youtubon a tv-s szereplésemnél, már lassan elérjük a 450-et !!!

A ____ horgász csali nélkül is fogja a halakat. A ____ nak csali nélkül is foglya a hal.

Még jobb egy novella az én olvasói kedvemnek, ha még nem tudom hogyan fog alakulni a felétől.

Újdonság: Megjelent a Küzdelem és a remény című versem a Kaláka szépirodalmi folyóiratában, ahol még sok szép más igényes művet olvashattok. Nekem különösen tetszenek az ott megtekinthető rövid prózák. www.kalaka.com

Cirmos cica említette, hogy írjak fel ide valami szépet. : ) Szurkolok, hogy dobjál sok gólt, hurrááá!

 

OKTÓBER

Ez létkérdés.

Tegnap már sálat is használtam kedves Október úr.

Az egyik ujjamnál megkarcolódott a bőr! Van nálad kötszer?, kérdezte... néma csend

Október is elmúlik, meg november is, meg december, aztán kezdődik előlről

Az egyik legnagyobb kihívás a művész számára, az ami túlmutat a tudatosan befolyásolhatón (műfaji követelmények betartása), például szomorú élettel vidám műveket írni

 

NOVEMBER

Sok verset írásjelek nélkül készít el az mber. És ahányszor aztán elkezdi kitölteni a vesszők, pontok, stb helyét, valahogy minden alkalommal máshogy csinálná az adott értelmezési hangulatától függően.

Újdonság: Ezután a fullextra.hu című irodalmi, internetes honlapra is egyre több művem fog felkerülni. Ajánlom szeretettel, és természetesen a többi tehetséges kortárs művét is!

Az emberismeret felsőfokán az áll, amikor leírod egy papírra azt, amit szerinted mondani fog az illető ha találkoztok majd, és tényleg azt mondja.

Kötetszerkesztésnél el ne feledjétek az előszót, a témamegjelölést a végén, a tartalomjegyzéket és ugye az sem árt ha van élőfej meg élőláb.

Összemosódtak a hétvégék. Összemosódtak a hétköznapok. Összemosódtak az összemosódott hétvégék és hétköznapok.

A hatodik kötet szerkesztés alatt áll. Szokásomhoz híven közel ötven versikét fog felölelni.

 

DECEMBER

Végre sikerült így a 350. körül egy olyan verset írnom, ami tényleg azt adta vissza, ami a fejemben volt.

Boldog mikulást, karácsonyt, újévet : )

 

JANUÁR, 2011

Itt a január. Vége az ünnepeknek, vége a szeretetnek.

Egy megjegyzés: azokat az írókkat/költőket, akik bámulatos bibliai utalásokkkal, párhuzamokkal, stb. aggatják tele művüket, ám vallásos családban nevelkedtek, esetleg a papi pályát is érintették, nem muszály feltétlenül hűdeszupernagy pozitívumnak venni az irodalmi extrát.

Ha én teliraknám a versemet pc játék referenciákkal és ötszáz év múllva olvasnák, az nekem természetes lenne míg az akkoriaknak micsoda kutatómunka és extra tananyag.

Kedves olvasók, kortársak! Megjelent az AKIOSZ folyóiratának új száma, melybe tőlem is bekerült néhány vers, olvassátok bátran. (128.oldal) http://kristalyakiosz.lapok.hu/

Egyre fáradtabb vagyok.

A közvetett problémák legkönnyebb kezelési módja nem venni tudomást róluk. Ezzel meg is szűnik létezésük, ugye?

Az igazi művész nem fullad semmittevésbe ha nincs anyag amivel dolgozzon, hanem azt használja fel ami van.

Újdonság: Van új költői levél, szám szerint a harmadik. A párkapcsolati motivációról szól, olvassatok bátran bele és értsetek egyet vagy legyél te a következő, aki felháborodik : )

Újdonság: Raktam fel 6. kötet ízelítőt.

Újdonság: Az összes mű részt fríssítettem a 6. kötetbe kerülő verslistával

Új nap új pofára esés... holnap is ez várható (vállat von, elsétál)

 

FEBRUÁR, 2011

Oly közel (az internettel közvetlen összekötve) s mégis oly távol ha nem válaszolnak.

Valentin napra virágot meg bonbont szoktak venni az emberek.

Egyszer azt kérdezték tőlem, amikor kisregényt írtam, hogy az milyen hosszú, terjedelemben, mennyire áll a rendes regénytől meg a novellától? Saját meglátásom szerint én 1-20 A/5-oldalig novellát értek prózai szöveg alatt, 80-tól úgy 200-ig kisregényt, tehát legalább 40 A/4-es, de max 100, e felett emg van ugye a rendes regény. Hogy húsz és nyolcvan között mi van? Hát semmi.

hegeduscsaba

MÁRCIUS

Újdonság: A legújabb kötetem, Lélektani novellák címmel (18 db, 60 oldal), egy igazi ínyencség az agyturkászok számára.

Boldog szülinapot Stöki! Hátha egyszer behozol . )

Támadt egy remek ötletem, bár biztos nem újkeletű. Minden elküldött levél végére egy 1-től 10-ig terjedő skálával jelölni kellene, hogy mennyire várunk el választ az adott levélre. Így nem kellene húsz kérdőmondatot beleírni, meg a vélemény megérdeklődésének sugallata is egyértelműbb lenne. 1/10

 

ÁPRILIS

Régiség: Már csak egy pár darab maradt meg az I.+II. kötetből. Akinek kell az feltétlen szóljon.

Húsvétra el kellene menni meglocsolni az összes leányt, akinek eddig verset írtam: a vica cicákat (6), anettet, zsóka mókát, alízt, zsuzsi muzsit, ágit, mari annát, mártikát, tündét, andreákokat (4), tamarát, orsolyát, erzsébet királynőt, erzsit, editeket, katát, ildit, viviN-et, szívliát, bernadettet, dzsordzsinát, gabriella és nikoletta párost, zitácskákat, mónikát, klárikát, sárit, meg persze tímEÁt, s emesét...
Huhh, a részletes leírást és párosítást, továbbá rangsorolást kereshetitek a fészbukon . )

Telik az idő

 

MÁJUS

Június elején Pesten köyvhét. Ott leszek, vehettek novelláskötetet, eposzt is párat, meg persze dedikálgatok is, aki szeretné. A pontos jelenlétemet hamarosan felteszem ide.

Csütörtök délután és péntek délelőttre tervezem a tartózkodásomat. Szeretettel várok mindenkit!
Ha esetleg lemaradnátok vagy messzi van, írjatok egy levelet a címemre, ahonnan szintén megoldható, hogy kötethez jussatok és megbeszéljük akár a honlap, vagy akár a művek tartalmát. : )

 

JÚNIUS

A tehetség valóban irigylésreméltó, de kemény munkával és kitartással behozható, minek eredményeképpen sokkal büszkébbek is leszünk két kezi verejtékezésünk gyümölcsére.

Mert mi az ember? Emlékek halmaza. Más testben ezekkel az emlékekkel én lennék, csak idegen testben, nem pedig ő, idegen emlékekkel.

Vége a könyvhétnek, jó volt, szép volt, köszönöm, hogy eljöttetek! : ) A fullextra.hu honlap fórumán láthattok képeket a standról. (fórum-irodalmárok-könyvhét2011)

Mostanában rászoktam a kortárs művekről való irónikus kritika írására, tervezek majd feltenni egy listát az eddigi művekről. Elég sikeresnek bizonyult eleddig.

hegeduscsaba

 

JÚLIUS

Nincs semmi különösebb említésreméltó dolog mostanában. Várjuk a vadászidényt szeretettel.

Köszönöm a névnapi képeslapot Tímea! : ) Viszont kívánok jóegészséget Néked és a családnak!

Bárcsak négy karja lenne az embernek, úgy mosogatás közben is ki tudnám fújni az orromat.

Újdonság: feltettem a Kogártból készült játékomat, letölthető innen, kellemes szórakozást!
http://www.hcsjatek.freeweb.hu

 

AUGUSZTUS

Fanta lány tudja mire van szükségünk egy meleg nyári napon.

hegeduscsaba

Hamarosan itt az ünnepi tüzijáték ideje. Különleges lesz.

Mégiscsak regisztráltam a facebook-ra, hiába, haladni kell a trenddel, mégha pár évet lecsúszva is : )

Egy időben nekem is megvolt a magam zseléstoll-korszaka, hihetetlen élmény vele írni, csak bármilyennemű nedvesség hatására később az írások káosszá válnak.

 

SZEPTEMBER

Ez a tanév nem olyan, mint a többi. Mennek a kisdiákok az iskolába, én meg a munkába. De lennék tizenéves újra.

A tér és az idő tükörszerű felületét mintha kalapáccsal zúzták be volna ismét. El lehet-e sétálni megkarcolatlanul a szilánkos, tátongó űrök mellett, hogyan kell nem beléjük esni?

Tegnap láttam egy dokumentum/riport film szerűséget a duna tv-n egy 2000-ben elhunyt költőnővel, aki egy ideig sajnos fedél nélkül is tengődött. Tőle ragadt meg a mondás, hogy ,,az ember kívülről erősnek mutatja magát, hogy ne lássuk a belül összetört lényt." Néha én is úgy érzem tragikus ez a fajta életmód, de mégis egyre gyakoribb.

 

OKTÓBER

A cinkécskék etetésében s pávák gondozásában lelném legnagyöbb örömem így októberben.

Szeretném külön megköszönni a sok szülinapi jókívánságot fészbukon, ezekért már megérte regisztrálnom. Én is jóegészséget és sok-sok boldogságot kívánok nektek viszont. : )

Tegnap abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy ellátogathattam Schäffer Erzsébet, híres Nők lapja író, előadására, ahol egy pár mondatot tudtam is vele váltani és kötetet is cseréltünk. Nagyon jól éreztem magam, kellemes atmoszférát tetemtett saját történeteinek élő elmesélésével.

Újdonság: Igen!, igaz a hír, a Kogárt című kiseposzt lefordítottam angolra, ezen dolgoztam az utóbbi időben olyan sokat. A rímelés maradt, a felező tizenkettest sajnos nem tudtam megtartani. Szintén Kindle könyvolvasóra lehet letölteni.

Újdonság: Köszönöm a Gamestarnak, hogy a novelláskötetemről írt kritikát megjelentette! Kapva az alkalmon, a honlapomon létrehoztam a publikációk rész alatt egy kritikák részt is, ahol el tudjátok olvasni azt. Mellette ugyanakkor listáztam azon műveket is, amelyekről én írtam véleményezést, ezt már régóta terveztem.

Újdonság: Új költői levelet tettem fel, bár többen már találkozhattatok az írással a fullextra.hu portálon. Ezúttal a múltról filozofálok.

 

NOVEMBER

És máris itt a november. Hallod stöki? Én megmondtam. Ha erre jársz, hozhatnál valami jó filmet. A homokszemcsék egyre gyorsabban peregnek.

Visszatértek a cinkék, meg egy fakopáncs is itt szorgoskodott délben a fánkon. (a mi fánkon, nem a kakaós fánkon)

 

DECEMBER

Küldtem ünnepi képeslapokat, az egyikhez találtam piros tollat. A legnagyobb fejtörést az okozta, hogy ha az elején már rajta van, hogy boldog karácsonyt (3 nyelven) akkor a hátuljára mit írjak.

Egy olyan gépet szeretnék karácsonyra, amin bepótolhatom a Dragonage-t, a Skyrim-ot, a Dead space 1+2-t, Far cry 2-t, Crysis 2-t, Gothic 4-et, Witcher 1+2-t, Fable 3-at, Stalker clear sky-t, Deus ex 3-at, Portal 2-t, Borderlands-ot, Fallout new vegas-t, Rage-t, Duke nukem forevert, Mass effect 1+2+3-at, GTA 4-et ésatöbbi ésatöbbi : )

hegeduscsaba Kaptam egy szép madaras könyvet ajándékba.

 

Idén kevésbé voltunk rosszak, mint tavaly, jövőre újra lehet próbálkozni.

Igen, most már a Sivatag szerelem című romantikus kisregényemet is le lehet tölteni kindle könyvolvasóra vagy más kütyüre.

 

JANUÁR, 2012

Igaz a hír, egy újabb műfajba/kihívásba kezdtem, hamarosan KJK író leszek ha minden igaz. Már 100 ponton túl járok.

Kedves látogatók, kedves olvasók! köszönöm, hogy leveleitekkel és jelenlétetekkel tavaly is megtiszteltetek, idén is várlak benneteket!

A létezés a nem-létezés tér-idő csapdája

Már kész az új könyvem szövege, csak napokig tart sorba rakni. Szeretném ingyenesen letölthetővé tenni, úgyhogy, aki szereti a fantasy világot, az készüljön az újnagy kalandra! A köny a Kogárt című kiseposzom univerzumában játszódik, melyet 17 évesen írtam, de minden eposzi kellék benne van, moralizál is, ráadásul önmagától gördül a felező 12-es szerkezetével.

Újdonság: Teljesen ingyenes, letölthető innen, a honlap alján van a link. Csak egy ceruza meg két hatoldalú dobókocka kell ,,no meg némi szerencse" és már lehet is csépelni a zombikat meg egyéb ellenfeleket. Ez tesztverzió, úgyhogy várom a véleményezést, hibákról kérlek tájékoztassatok a fórumon.

 

FEBRUÁR, 2012

Hogy mit csinálok februárban? Egyrészt javítom az előbb említett Lícskirály tolvaját, másrészt meg átültetem németre a Sivatag, szerelmet. Jódarabig elleszek. Kellene verset is írnom, olyan rég írtam már verset. Ahelyett, hogy csak bejelöltök fészbukon, írhatnátok levelet, vagy felkérhetnétek versírásra.

FONTOS: A Sivatag, szerelem című könyv átmenetileg nem lehet letölteni, türelmeteket kérem, addig tőlem tudtok nyomtatott példányt rendelni: navarrista@freemail.hu

Szerelem doktor, gyógyítsd meg a szívem, gazdaság doktor, gyógyítsd meg a gazdasági helyzetem.

Valentin nap? persze, szeretem a valentin napot, sőt!, szerelmes vagyok Valentin Napba. Kettőnk kapcsolata valami egészen különleges : D

A pozitív hozzáállás taszítja az események negatív értékrenddel való felruházását.

Gombóc artúr kellene ide nekem. Szívesen etetgetném csokoládéval.

 

MÁRCIUS

3 éves a honlap, hurrááá. Talán bővül egy számítógépes-játékcikk rovattal. Régi gyönygszemekkel.

JÁTÉK! NYEREMÉNY! Aki elküldi e-mailben, hogy melyik újságban jelent most meg legújabban kritika a Sivatag,szerelem című könyvemről az ajándékba kap egy nyomtatott példányt! Az első öt szerencsés válaszolót díjazzuk eképpen.

 

ÁPRILIS

Nos, igen a Diablo II-es cikk már rég meg van írva, de még várat a feltöltésre. Ahogy Tamás barátom mondotta volt, a játékról már mindent megírtak. Többszörösen. Én azért mégis bátorkodom majd újat mutatni, a függőségre fókuszálva irományomban.

A Diablo II-ben tegnap fellelt HUSOLDAL EVO nevezetű alabárd szerintem magyar eredetű, hogy nem kommentelt még senki erről a neten? A ZWEIHANDER nevű kard persze, hogy német, de ez?

A trendek alakulása: 1, a nintendo játékok átkonvertálása és elérhetővé tétele PC-re 2, a zenék kiszedése és külön fájlban meghallgathatósága 3, jutyúbot elárasztó nintendó játék végigvitelek, gyorsvideók majd teljes végigvitelek 4, minden létező játék végigjátszásának megtekinthetősége... könyörgöm, mi értelme van 15 órás videosorozatokat készíteni és publikálni? egyrészt én játszani szeretek és a walkthrough leírás bőven elég ha elakadnék valahol, de hogy végignézzem, ahogy más játszik alacsony felbontású videón béna kommenteléssel?, bizarr, felettébb bizarr

Az sch-val kezdődő szavak külön kis szótárt alkotnak a német szótáron belül is.

Köszönöm Gyu-nak, hogy válaszolt a levelemre a Gamestar hasábjain belül! Sok sikert kívánok a könyvéhez művésztársamnak! http://urcsilliardos.web4.hu

Újdonság: A Sivatag, szerelem című kisregényem ha minden igaz pár napon belül újra felkerül az Amazonra, ráadásul német nyelven is elérhető lesz!

 

MÁJUS

Újdonság: Sajnos az amazon nem enged a negyvennyolcból és így csak a német verziót lehet letölteni : ( Én kérek elnézést. Ha magyarul szeretnétek e-könyvet olvasni, a Lélektani novellák című kötetemet javaslom. Én addig is tovább próbálkozom náluk.

Június 7-től Pesten ismét könyvhét, akik voltak tavaly, jöjjenek bátran újra, akárcsak egy szórólap vagy egy-két mondat erejéig, de az új látogatókat is szívesen várom. Vásárolhattok majd Sivatag, szerelem könyvet 500 forintért, és számos művésztársamtól is beszerezhettek olvasmányt. A részletes listáért nézzetek be a fullextra.hu könyvhét 2012 című fórumába!

 

JÚNIUS

8-án pénteken leszek ott a könyvhéten. Egész nap várlak benneteket. Kunigunda, te is gyere el, lehetnél a díszvendég : )

Hogy hogy telt a könyvhét? Gyere csak közelebb, megsúgom... Lehetett volna SOKKAL, de sokkal jobb is. Főleg csereberéltem a kortársakkal. A nap megszúrt, a rendezvény előtt és közben akadtak problémák, amiknek nem kellett volna. De azért elvoltam. Ha sok pénzem lenne, egész pavilont bérelnék, hajjh.

Némely játékkal, például mint a Mortal kombat 9, sosem játszottam, de végéignézve a történetüket, beleértve a harcokat is, olyan mozis élményben volt részem, ami sok milliárdos halivúdi filmekével vetekszik, sőt, felülmúlja azokat.

 

JÚLIUS

A Feledésbe merültem. Mielőtt gondolkodóba esne bárki is szó szerint a Feledésbe (Oblivion) vesztem el. : ) GOTY

Bár nem láttam a macskanőt, de elkezdtem beírni a gogliba, hogy S, aztán H, és lám, egyből sharon stonet javasolta főleg a kereső, nem pedig sékszpírt vagy hasonló ismeretlen dolgokat : ) De teszem fel a kérdést, érdekel egyáltalán valakit is stone nénin kívül valami a filmből, vagy bármi azzal a filmmel kapcsolatban? : D

 

AUGUSZTUS

Ez a hőség Elviselhetetlen!!! Vigaszdíjként megvan a 3. magyar arany az olimpián, éjjjen!

Tüzijáték napján hazafelé pestről egy újdonsült rajongó szerette volna megörökíteni a hangomat és bölcs mondásaimat mobiljával, de sajnos hétköznapi utazásomon igencsak kevés nagy mondásra tett szert. Mondtam neki, sokat kell ám készülni a nagy beszédekre, nem bújnak csettre úgy hirtelen elő, de nyugodtan böngéssze csak a honlapomat, főleg az interjút az eposzomnál, ez itt a legtökéletesebb hely a tudása bővítésére. : )

Egyébként rengeteg, megszámlálhatatlan ember volt pesten, vidám párok, reménykedő szinglik, várakozók, de csupa-csupa elegáns külcsínű jelenség. Mennyi embertípus ismétlődött, megmondhatója nem vagyok. Az egyik hőmérő viszont kétségkívül 44 fokot mutatott.

 

SZEPTEMBER

Örvendjetek velem feleim, a szeptmberrel végre eljöttek a tíz százalékos vonat és buszjegy áremelések! S még hozzáfűzném, hogy a narancssárga haj elsőre nevetséges, de sokadjára már biztosan nem.

Ma még el sem olvastam a leveleidet, mármint a leveleimet. Na jó, ez elég kétértelmű. És aki esetleg arra gondolt volna, hogy nem a küldött leveleidet, hanem a postaládád leveleit, annak elmondanám, hogy a fióktörés rossz, nagyon rossz és ömm, gonosz dolog!

Újdonság: Újabb KJK könyvbe kezdtem, aki kíváncsi részletesebben tájékozódhat a zagor.hu című honlap fórumán, a saját készítésű könyvek topikban. Egyébként ott minden régi KJK könyvet minőségi elektronizált változatban megtalálhattok, igazán színvonalas weblap!

Sziránó szavaiba szerelmes lett azonnal minden asszony, s ugyanazon asszonyok mind elszaladtak, mikor meglátták a szónokot, szavainak ellenére.

A sakkban a királynak kellene korlátlan mozgástérrel rendelkeznie, elvégre is ő vezette a csapatokat a csatába.

 

OKTÓBER

Annyira hihetetlenül nem érdekel, hogy nemhhogy versbe, de még prózába foglalni is lusta vagyok mi történik mostanában.

Na jó, összeszedem magam, elvégre is hov jutna a világ, ha én is egész nap rínék-nyafognék, mint a vers sírók veleje borsa. Egyébként, jut eszembe, próbáltátok már CD-vel megtörni a besugárzó keskeny napfényt? Szivárványban fog úszni a szoba. DvD-vel kisebb az élmény.

Az idei amerikai tehetségkutató összes részét visszanézve jutyúbon, jobban örültem volna a zseniális William Close győzelmének, mint a kutyás bohóckodásnak. De aki figyelt, hallhatta az egyedi, összevont fújolást a nézőtérről, amikor kiejtették, pedig senki más távoztakor nem fújoltak a nézők a döntésre vonatkozóan.

 

NOVEMBER

Tavaly decemberben írtam, hogy milyen gépet szeretnék karácsonyra. Nos, ez még mindég aktuális. De kiegészíteném a játéklistát például a Dishonoreddel. Bezony. + Legend of grimrock

 

DECEMBER

Elkészült a szövegtest a legújab könyvecskémhez. Ez ismét lapozgatós, de csupán 200 fejezetpontot tartalmaz, ami mintegy 90 000 karaktert ölel magába. És a címe, dobpergés: A lövészárkok réme.

A maják másként művelték a humort, mint a mi generációnk, ők előszeretettel jóslakodtak szenvedést mások számára, hogy a saját múlandóságuk gondolatát enyhítsék. Támadt is egy ötletem, mi is jövendöljünk a kétezer évvel miutánianknak valami szaftos katsztrófát. Bár attól tarotk, azok már annyira okosak lesznek, hogy nem rohangálnak fejvesztve minden vészmadár homályos képzeteire.

Egy. Egyszer kellene. Egyszer be kéne ülni. Egyszer be kéne ülni az orgonához. Egyszer be kéne társulni az orgonista mellé. Egyszer be kéne társulni az orgonista jány Anita mellé zenélni,  meg... zenélni.

Elnézést a majáktól, az én hibám, utána kellett volna olvasnom. Nem jósoltak világvégét, csupán korszakok változását jelölték időpontokkal. Természetesen a mi derék polgártársaink így legalább ,,túl" értelmezve a maja naptárat egy csomó cuccot, szálloda szobát, terméket, filmet, bunkert, stb. el tudtak adni. Azért azt a japán férfit mégiscsak sajnálom, aki több tonnás betongoyló, gördülő lakásokat épített, de egytől sem sikerült megszabadulnia.


2013, JANUÁR

Lehetnek-e álmaink pillanatképek egy párhuzamos dimenzióból? Azt már megfigyeltem, hogy mindig valós elemekből építkeznek, a tapasztalás az alapjuk, ezért kell mindenfélét csinálnunk ideát, hogy minél változatosabb legyen odaát. Ilyen szempontból kevésbé valószínű.

Azt rebesgetik, hogy elponyvásiasodtam. Szerintem inkább antiklasszicizálódtam. De ezen nem kéne háborogni, hanem esetleg egy pillantást vetni a mögöttes okokra. Például, aki még nem tudná a 21. században vagyunk és senki nem olvas hexametert. Másrészt kiléptem abból a sulivilágból, ahol minden oldalról olyan hatás ért, azt majmolta az ember és kész. És hadd osszam meg azt a nem elhanyagolható tényt, hogy jól érzem magam, akár egy kjk könyv, akár egy fantasy novella megírásakor. Amíg a kispadban ül az ember, vértezze fel magát minden irodalmi tudással, mi csak elérhető, de aztán köszöntse tárt karokkal a jelen kort.

 

FEBRUÁR

Egy zseniális kortárs fantasy rajzművész Tikos Péter. Aki csak teheti és érdekli a műfaj, feltétlen nézze meg néhány művét akár a deviantarton akár máshol. Tervbe van véve, hogy a Kogárthoz egyszer majd könyvborítót készítsen.

A pezsgőfolyók kezdenek lassan elapadni, és ébredezik a társaság, de még mindég vicces kalapban és trombitát fújogatva ünnepli, hogy négy éves lett a honlap. Bár a látogatottság nem egy jutyúb méretű, ám bőven sikerül kultúra gyanús anyaggal ellátnom az erre tévedő nemes lelkeket. Köszönet a honlap üzemeltetőinek, köszönet nektek : ) egy újabb, kihívásokkal teli évnek nézünk elébe. A segítségetekkel sitty-sutty átvészeljük!

A minap vettem egy sorsjegyet, és nyertem! Meghajlok az égiek előtt, köszönöm! : ) Lássuk csak a receptet, mi is hiányzik még a boldosághoz? Hmm, 1 db asszonyka, x összeg, és egy még elegánsabb fizimiska. Noha egy másik filozófia szerint éppenhogy a boldogsághoz vezető út a boldogság... a filozófusoknak is ököljoggal kéne megoldani, melyik irányzat is a leghelyesebb.

Nem, nem költöztem el. Kérlek ne nyüstöljetek megint azzal, hogy stagnál a honlap, nem győzöm hangsúlyozni, hogy a fullextrára mindig rakok fel hébe-hóba friss irományokat. Navarrista címszó alatt keressétek. Hmm, talán be kellene sűrítenem ide valahova egy gakran ismételt kérdések rovatot, minden menő honlapnál van olyan.

 

MÁRCIUS

Még tart a halacska hónap, örvndjenek a szülinaposok, meg a horgászok : D Talán egy halas horoszkópos sorsjegyet kellene ezúttal megpróbálnom, hátha nemcsak balszerencsét hoz.

Hmm, a legemlékezetesebb nőnap? Talán amikor virágot vittem csibémnek, akinek még vörösrákabb volt a fejecskéje, mint általában, amikor megpillantott! Ezúttal viszont nem a szerelemtől hanem a dühtől pukkant majdnem szerte szét az a sok-sok-soook okos gondolat : D Ám aztán arra sétált a vetélytársam, akit körbetekergőnyáladzva megnyugodott szegénykém lelke. Áh, régi szép emlékek. Talán akár tanúlságot is le lehetne vonni az efféle tündérmesékből.


ÁPRILIS

Kevés olyan értelmetlen dolog van, mint félévente oda-vissza állítgatni az időt.

Hosszú hónapok voltak ezek, de aztán végül csak megadta magát a gta 4 is. Közel 70% done, no szaggatás, álleejtő grafika és mindezt a csodás xbox 360-nak köszöönhetjük. Órákig tartó cikket lehetne írni róla. Könnyes szemmel hiányoljuk a rampage-t a III-ból : ) De mért is ne tennék bele azt a soksok pedesztriánust, ha nem pesztrálná őket mindenki két idegtépő missön között?

 

MÁJUS

Pénzpénzpénz. Annyi helyre kellene szétosztani azt a keveset, hogy mindig csak várok és várok, hogy összegyűljön valamire, aztán zsuppsz, megint lenullázódott a számla. És mire megveszem a dolgot, bele is fáradok. Egy jóbarátleányom nagyra nyílt kerek szemekkel bámult, hogy én eredeti játékot szándékozok venni, ráadásul rendszeresen. Így igaz, noha sokat használtan, potom pénzért szerzek be, de legalább van kézikönyv meg letöltőkód meg szép doboz. A lényeg, addig működjenek, amíg én  használni tudhatom őket : )

Itt az éreccségi, kirakták az új tablókat, örök emlékek ezek mindannyiunk számára.

 

JÚNIUS

Könyvhétre szombaton kinézek Sivatagos könyvvel, gyertek el, nosza. szmájli beilleszt

Egy néni aláírásokat gyűjtött a könyvhéten, minden pulthoz odament, és az iránt érdeklődött merre van az aktuális dedikáló. Én is ott álltam közvetlen mellette, miközben egy másik embertől érdeklődött, hogy hol a Hegedűs Csaba. Mondom én vagyok az mit teccik. Aszongya aláírásokat gyűjt meg szórólapot akart adni. Kérdezem könyvet is teccik venni? Aszongya nem. Mondom akkor miről beszélünk? : D Ejj, de felháborodott, aztán durcásan továbballagott.

 

JÚLIUS

Kellene még egy eposzt írni. Egy utolsót, egy hatalmasat, egy tökéleteset.

Verset is már elég rég faragtam, jelenleg egy fantasy novella-szerűségen szöszmötölök, de csak úgy kedvtelésből. Valahogy kialudt belőlem a vágy, hogy másoknak írjak. Végre azt írom amit akarok, ahogy jön úgy koppan, amilyen hosszú lesz, olyan hosszú lesz, ami eszembe jut közben, az történik benne. Simple as that.

Feltelepítettem a Skyrimot, de lebiggyedt a szám. Feltelepíttettem újra a Morrowindet, és én azt mondtam, thats how its done, mert ezt így kell csinálni. A skyrim valami színtelen, szagtalan Fallout klón-szerű, agyonskillbonyolított, hardashell bizarritás. Egyáltalán mért kellett a Morrowind zenéivel feldobni a hangulatát, mért az az egy értelmes benne?

 

AUGUSZTUS

Még mindig mélyen gyászolom a második pc-m halálát, mintha egy családtag veszett volna oda. Több, mint tíz évig bírta, szinte mindent együtt csináltunk, együtt sírtunk, együtt nevettünk, együtt ettünk és ittunk, megosztottam vele minden problémámat. És most némán pihen. Egy perces néma csöndben most hulljanak a rózsák őrá.

Tisztelt publikum, tragikus hírt kell közölnöm. Sajnos a macskám Bongó meghalt (feltehetőleg autó gázolta halálra éjszaka) Minden nap hazavárt szegény jószág : ( Feltétlen szeretetének hiányát egyedül kell feldolgoznom, mint a legtöbb lelki csapást. Idő előtt távozott közülünk, az egyik nap még a simogatásomtól dorombolt, a másikon már csak az emlékei voltak velem. Még most sem tudom felfogni. Hazavárt az egyetemen, hazavárt amikor dolgoztam, hazavárt a nehéz időkben és mindig meleg szívvel fogadott. : (((

 

SZEPTEMBER

Amikor régen az áttörő technikai vívmányokról tanultam, csak ámultam, most meg észre sem vesszük, bele se gondolunk, hogy nap mint nap olyan dolgokat fejlesztenek ki mint a pendrive, egyik pillanatról a másikra elhagyintjuk a floppyt, majd a cd-t, végül a dvt-t.

 

OKTÓBER

Besenyszögön voltam az Alsó épület koncertjén, tehetségesek a srácok, ez itt a reklám helye : )

Az Adventure time animált sorozatnál kreatívabbat még nem láttam. Minden epizód egy vagy több új ötlet, egyedi ötlet! Hogy csinálják?

Az égen a felhő, akár egy rosz festő, kézvonása. Ez akár azt is jelentheti, hogy elmosott hangulattal az ember, nonfiguratív dolgokban negatív képeket vél kirajzolódni.

Hosszúhétvége. Nyolc tonna fa átpakolása, nincs is üdítőbb a tiszta fizikai munkánál. Az embernek túlságosan elfárad minden procikája, hogy gondolkodjon, pápá öröm és búslakodás.

Ki vagy te, a tükör mögött? Ki vagy Te?
Ha a tükör mögött van én, akkor ki vagyok Én? Mi vagyok én?

 

NOVEMBER

2013 november 9, amit a média csak véres szombatként emleget.. Olvasni is ijesztő róla, hát még részt vevőnek lenni. Sok baleset történt aznap, de jómagam pont abban a szerencsétlenségben részesültem, hogy épp azon a vonaton ültem haza felé Egerből, amely maga alá trancsírozott egy elvileg arra sétáló fiatalembert. (bővebben a fullextrán a blogban)

 

DECEMBER

Boldog névnapot a Miklósoknak!

Laptop vagy tablet vagy android? Miért ilyen nehéz az élet?!

Másodállásban sakkvilágbajnoknak kellett volna leszerződnöm. Most már bánom így utólag a pályaválasztási tanácsadást. 330 milla ft (1,5 mill euro) azért mégiscsak pofás kis kereset kiegészítés.

Tervek a jövőre? Mámint a szokásoson kívül? Lássuk csak, egy új honlapot szeretnék. Szigorúan a játékoknak szentelve. Helyet kapnának rajta a cikkeim meg hasonlók. Másik tervem pedig, hogy folytatom a Varázstudó című művemet. Amit emlegettem, hogy kedv szerint írom, nem pedig iráyelvek alapján. Így visszaolvasva a 7 oldalt nekem mókás volt. Te jó ég, ha belegondolunk, lehetett volna belőlem irodalmár is, mármint klasszikus író, ha veszi a fáradtságot valaki, hogy egyengesse azt az utamat. Ebből még lehetett volna valami.


JANUÁR, 2014

Épülget az új honlapom. Apránként : ) Rengeteg tennivaló van vele. www.navarristajatekai.sokoldal.hu


FEBRUÁR

Gyerekek, ÖT éves a Honlap!!!, hűűűű :))) Ma este iszunk meg bulizunk, köszönet a sok lelkes visszajáró vendégnek a támogatásért. Miattatok idén is vállamra veszem a zászlósrudat és igyegykszem majd megmászni a hadszíntér közepén álló dombot, előre!

Szoktam nézni a Budapestet, pedig nem nekem való lenne, mint ahogy az előző sorozatok sem. Túlnyomó arányban kellemetlen vagy veszekedős helyzetekkel van teli, én meg hajlamos vagyok beleélni magam a jelenetekbe. Így én is kellemetlenül vagy dühösnek érzem magam, ilyenkor inkább átkapcsolom. Vagyis kétpercenként váltogatnom kell.

Sétálgatok, mennék le a metrólejáróba délben, és ki jön szembe velem? : D Köszi sors, azt hiszem összehozod az embereket, LOL csütörtök 13

Ti nem emlékezhettek ilyesmire, de én még úgy kezdtem a rajzfilm bizniszt, hogy volt itthon diavetítőnk és azon kellett tekergetni a gombot, hogy a mese diákat a falra vetítve nézegessük. Minden dia alatt volt a képhez szöveg is, úgy kellett nekem felolvasni, mert akkor még olvasni sem tudtam : D


MÁRCIUS

Felütöttem a wikipédiát, hogy történt-e ma valami jelentős, mivel minden nap kiírja hogy milyen dolgoknak van az évfordulója, de semmi értelemeset nem találtam. Annyira hasznos, mint a február 29, van is meg nincs is, ki lehetne pattintani a naptárból, akár a scrabble betűket.

Ma is egész nap. Ez már művészlét.

A méhek szorgosan dolgoztak a barkafán. Egy közeli vályu vizébe sokan odatapadtak a felületi feszültség vonzásától. Mint hajótöröttek, hosszasan és reménytelenül várták a véget. Amikor az égre a fény felé néztek, egyszer csak azt látták, hogy egy levél vagy egy gally feléjük nyúl s kiemeli őket a napra, miket egy óriás mozgatott. Kaptak még egy napot, még egy lehetőséget az élettől.

ÁPRILIS

Coldrekszet meg Paksi razolt falok két pofára már napok óta, de ***a, hogy nem használnak. Az sem segít, hogy az ember már amikor éppen kiláballna, a rendelőben másfél órát kell eltöltenie a friss náthások felebaráti társaságában. Szombaton mintha egy hatalmas mágnes lett volna a fejemben és az egész padlózat a házban vasból lett volna.

Kedves látogatók! Nyugodtan lehet ám írni a fórumra, nem csíp és nem is harap. Tudom, hogy meg akarjátok könnyíteni a napi rutinomat azzal, hogy ne kelljen az üzenetekre válaszolgatnom, de higgyétek el, igazán nem teher számomra. Ja és ne feledjetek el időnként a másik szuper honlapomra is ránézni: www.navarristajatekai.sokoldal.hu

Tavasszal mindenki megőrül. A természettől, valószínűleg. Ez is tükrözi mennyire kötődünk a földi élővilághoz. Nekem is szabad, egy picit : D


MÁJUS

Ehavi bölcsesség: ,,magunkat szándék, másokat tettek alapján ítélünk meg"

Örvendjünk együtt. Az amazon 5 év után rájött, hogy magyar könyv van fenn a honlapján, ezért le is szedte gyorsan. Az ilyen percekért érdemes élni. Noha tudni kell, hogy az amazon csalafinta módon soha nem szed le a belső szerkesztőjéből egy könyvet se, vagyis lehetetlenség a felhasználónak törölnie műveit a szerverükről, a'la faccbok.


JÚNIUS

E havi házi feladatnak a következő dologról kell egy oldalas fogalmazást írni. Mi az a látás. Nemnem, most nem a szokásos hadart receptoros szövegre vagyok kíváncsi. Hanem ha például száz méterre valaki integet nekünk, az milyen fizikai láncreakció folyamán jut el hozzánk? Emelt szinteseknek ugyanez a szituáció, csak webcamon keresztül. Ultra nehéz feladatként, ugyanez a szituáció, csak felvételről integet nekünk valaki.

JÚLIUS

Nosztalgiázzunk az R-port Te vagy aki kell című számával : D Bárcsak egyszer én is eljutnék arra a művészi szintre, hogy ilyen energikusan kifejezzem magam. Az óhajtó mondat végére úgy emlékszem felkiáltó jel lenne illő, nemdebár?

Az utolsó pillanatban bevágódott a kerub ösztönöm és sikerült elhajolnom. Ez már több mint tehetség.

AUGUSZTUS

A kék buszok folyton lerobbannak, a vonatok pedig állandóan késnek. Mert én így szeretlek közlekedés. A múltkor a keletibe félóra sor, vonat épp indulna, gondoltam én barom, hogy veszek jegyet a kalauztól, erre ő, persze, lehet venni, de az plusz 2000 Ft : D Ja, jó.

Üzenet annak a szerencsétlen 22-23. századi egyetemistának, aki az én műveimet szándékozik diplomamunkához felhasználni. Nagy fába vágtad a fejszéd öreg. De azért tudd, sokat zsémbeskedtem, nyavalyogtam, ellenben rengeteg kellemes élménnyel is gazdagított a föld. Visszagondolva, elég jó sorom volt legtöbbször. És ezért hálás vagyok. : )

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
LETÖLTÉSEK

A Lícskirály tolvaja teljes KJK könyv tesztverzió
http://tarhely.sokoldal.hu/hegeduscsaba/fajlok/sajat-honlap-ingyen--sokoldal_hu-A_Licskiraly_tolvaja.pdf


Skizofrénia sziget (novella)
http://tarhely.sokoldal.hu/hegeduscsaba/fajlok/sajat-honlap-ingyen--sokoldal_hu-HCSskizofreniasziget.doc